Chantal Rosberger
Tisztavérű született vámpír
Hozzászólások száma : 23
Join date : 2009. Nov. 02.
Tartózkodási hely : Anglia
 | Tárgy: Chantal Rosberger  Hétf. Nov. 02, 2009 4:28 pm | |
|
TELJES NÉV: Chantal Rosberger
BECENÉV: Chantal
NEM: Nő
FAJ: született vámpír
KÉPESSÉG: Vámpírképességek magas szinten.(Gyorsaság, kiváló szaglás hallás és látás, remek reflexek, repülés, hatalmas ugrások, érzelmek kiolvasása , árnyjárás, halandókat az uralma alá tud vonni, szellemlátás, nagy fizikai erő, éjlények érzékelése.)
KÜLÖNLEGES KÉPESSÉG: Irányítja a vért.
FELSZERELÉS: Egy tőr, amit általában mindig magánál hord és egy ősi jelekkel díszített amulett.
SZÜLETÉSI HELY,IDŐ: Éj Világa, még az ősidőkben.
CSALÁD: anya: Elison Rosberger (vámpír) apa:Antakhal Rosberger(vámpír)
KÜLSŐ TULAJDONSÁGOK: 172 cm magas, karcsú, nőies testtel megáldott vámpírlány. Bőre hófehér, szemei sötétbarnák, de néha feketén izzanak. Hosszú sötétbarna fürtjei általában hullámokban omlanak a vállára, de változatos az egyénisége, így sűrűn változtatja. Járása kecses és tiszteletet parancsoló, tekintete és arckifejezése mindig büszke. Mozdulatai finomak, de a látszat megtévesztő lehet, ugyanis a nőies test hatalmas erőt rejt. Ruhái változatosak, néha sportosabb néha pedig nagyon is nőies. 20 évesnek látszik.
BELSŐ TULAJDONSÁGOK: Nem túl nagyszájú, akkor beszél amikor kell , és amikor van mondanivalója, nem fecseg össze vissza. Magányos farkas típus, de azért nem veti meg a jó társaságot, maximum hamar otthagyja. Rendkívül intelligens, ami korának is betudható. Hangulata elég változékony, hajlamos a melankóliára, de nem sűrűn van bűntudata azért ami, ám ha mégis rátör ez az érzés igyekszik eltitkolni. Nagyon büszke és konok, néha túlzottan vakmerő. Elképesztően titokzatos, senki nem tud róla sokat, csak annyit amennyit ő enged, talán csak azok tudnak róla valami érdemlegeset akik vele együtt a másik világból érkeztek ,de szerencséjére azok nincsenek sokan. Rendkívül szenvedélyes, és tudja használni női mivoltát. Nem fél senkit kihasználni, néha már már gonosznak is mondható a viselkedése. Imád olvasni,énekelni és írni.
ELŐTÖRTÉNET: Gondolkoztál már azon milyen lehet örökké élni? Átélni a történelmet, letűnt korok után új életet kezdeni? Gondolkoztál már azon, milyen érzés lehet látni hogy mindenki akit ismersz alig egy évszázad alatt eltűnik mellőled? Nem? Persze hogy nem, hiszen ember vagy, egy semmi kis halandó akinek röpke élete könnyedén száll el, mint ahogy a pillangó száll el a széllel. De az én életem más, nem fogható semmihez, nem köthető időhöz, hiszen egy valamiből nagyon sok jutott nekem, és ez a valami nem más mint az idő. Kárhozott vagyok, de a legtöbbjükkel ellentétben én annak is születtem, sosem volt választásom. Ilyen vagyok és kész. Szinte egyedülálló. Az egyetlen gyémánt a strasszok között. De hogy teljes mértékben megértsd miről is beszélek elmondok egy történetet. Nem, nem kitaláltam, bár néha azt kívánom bár úgy lenne. Ez az én valóságos életem, valódi története.
Sok sok évszázada születtem (bár ennyi időt nem lehet emberi években mérni, egy sötét világban, ahol nem süt a Nap, sötét van, elképesztően sötét, és ebből a sötétségből nincs kiút, örök az éj. Ez a világ nem hasonlítható a Föld egy pontjához sem, inkább azt mondanám hogy a legtöbb halandó ilyennek képzeli a poklot, bár nem lángol minden egyes bokor az tény. Híres vámpírcsaládból származom, talán ez az egyik oka annak hogy ma itt vagyok. De kezdjük az elején, mondjuk annál a nagyon fontos eseménynél aminek a következménye én lettem. A szüleim, Elison Rosberger és Antakhal Rosberger megismerkedése. Hát ez sem volt egyszerű történet, ugyanis az én drága édesanyám épp házasodni készült. Aztán az esküvő előtti nap, éppen sétálgatott magányosan a holdfényben és megérkezett az apám. Meglátták egymást, szerelem volt első látásra. Órák hosszat beszélgettek és hát együtt töltöttek pár forró órácskát is. Másnap az esküvőn anyám bejelentette hogy nagyon sajnálja de nem mehet hozzá szülei választottjához, és hogy ő úgy döntött más lesz a vőlegény. És még aznap összeházasodtak édesapámmal. Persze egy vámpíresküvő nem olyan szokványos, de akkor is esküvő. Nem sokkal később megszülettem én. Sokan örültek, sokan nem, de ez valójában a szüleimet nem hatotta meg, ők imádtak engem. Rengeteg pénzünk volt, hiszen a házasságba mind a ketten hoztak vagyont bőven, szóval ilyen problémáim nem voltak. Sokáig úgy tűnt hogy a legtöbb vámpírral ellentétben én nem kaptam semmilyen különleges képességet, és csak 50 éves koromban derült ki hogy mégis. Ezért rengetegen csúfoltak, de a szüleim mindig azzal vigasztaltak hogy én különleges vagyok, ne bánkódjak hogy nem kaptam valami képességet, ami minden második vámpírnak van, ugyanis azt vettem észre hogy a különleges képességek elég egysíkúak. De aztán jött az 50. születésnapom, és akkor elszabadult a pokol, ugyanis kiderült hogy mi a különleges képességem, ami még az Éj Világában is különlegesnek számított. Sőt ha jól tudom teljesen egyedülálló is volt, ez tett később azzá amivé lettem. Elég összetett képesség, szóval inkább nem magyarázom meg, úgy sem lenne értelme, majd ha nincs szerencsétek rájöttök, és ha egy aprócska kis mázlitok is van nem a saját bőrötökön fogjátok tapasztalni, ugyanis képes vagyok irányítani a vért.
A szüleimmel nagyon jól megvoltunk, a rokonaimat is szerettem, de aztán kezdődtek a problémák, ugyanis a sötét világban élő fajok között háború tört ki. Mindenki ölte a másikat , legyen az bármilyen fajhoz tartozó is. A legdurvább csaták a likantrópok és a vámpírok között zajlottak, és hát jócskán belekeveredtem én is. A szüleim befolyásosak voltak és gazdagok, így nem harcoltak, csak finanszírozták a hadseregek ellátását. A mi családunkban elfogadhatatlan lett volna ha harcolunk, hiszen az nem a mi köreinkből valók dolga.
Én persze nem is törődtem a dolgokkal, csak olvasgattam, énekelgettem, írogattam, bálokba jártam és éltem az életem. Aztán jött a végzetes nap, ami meghatározta a további életem. Az álarcosbál. Találkoztam egy férfivel, és egyáltalán nem illő módon egymásba habarodtunk. Kimondhatatlanul beleszerettem, soha nem éreztem még olyat érted?Soha. Ha megláttam a világoskék szempárt elaléltam, tűz lobbant a testemben és addig sosem kívánt dolgokra vágytam. Rengeteg bűnös gondolatom volt, csak vele akartam lenni, folyton, örökkön örökké. És ő is így érzett irántam. Titokban találkozgattunk, ugyanis mint kiderült ő a vérfarkasok egyik vezetőjének a fia, így képtelenség volt hogy nyíltan együtt legyünk. Sötét idők voltak. Nem sokkal később a vámpírok egyre jobban kezdték tisztelni a képességem így beállítottak kémnek. Mindent megtudtam a vérfarkasok terveiről, szövetkeztem pár démonnal és úgy alakítottam az eseményeket ahogy én akartam, úgy szőttem a hálókat hogy a pókok is megirigyelhették volna. De aztán ahogy lenni szokott végül mondhatjuk úgy is hogy elbuktam, bár ez talán nem a legmegfelelőbb szó arra ami következett. Kiderült a kapcsolatom Vincenttel. Őt halálra ítélték a vérfarkasok és kivégezték. A családom kitagadott, mert szégyellték amit tettem és én megértettem valamilyen szinten, hiszen amit tettem elfogadhatatlan volt. Börtönbe vetettek. Ott talán még sötétebb volt. Vérre vágytam de nem adtak, nehogy még erősebb legyek. Kínoztak. Borzasztó volt. Szigorúan őrizték, és én ott vártam bezárva az ítéletet, ami nem volt nehéz rájönnöm hogy azonnali halál lett volna. De semmi kedvem nem volt meghalni, és mikor rájöttem hogy senki nem fog megmenteni úgy döntöttem cselekednem kell. Hát így is tettem. Az őröket megöltem a saját vérükkel és elmenekültem. Hallottam egy másik dimenzióról, így megkerestem egy nekromantát, aki azt mondta ő át tud juttatni, és sikerült is neki. Úgy tudom nem én vagyok az egyedüli aki megszökött abból a pokolból, de talán az egyetlen akinek más esélye nem lett volna az életre. Így érkeztem a Földre.
Igyekeztem többé nem gondolni az Éj Világára, minden emléket kiakartam törölni. De ez persze nem sikerült és még ma is kísértenek azok az idők és azok a szörnyű események. Még mindig látom Vincent kék szemeit ahogy szinte mosolyogva pillant velük rám. De nem szabad többé rá gondolnom, hiszen kimondhatatlanul régen volt már. Végignéztem a halandók történelmét, végignéztem hogy ölik egymást egy darab földért , teljesen feleslegesen. Azt hiszen mára már talán szánom is a halandókat, hiszen boldog tudatlanságban élnek, és a problémáik az enyémhez képest semminek tűnnek, bár nekik biztosan fontosak. Furcsa volt végig nézni azt a sok halált hiszen a másik világban nem haltak meg körülöttem, természetes úton legalábbis nem nagyon.. Néha felbukkantam a földi történelemben de mindig nyomtalanul tűntem el, és természetesen nm Chantalként, és nem egy született vámpírként.
Az évek során rengeteg kapcsolatra tettem szert, és hatalmas vagyonra is.. Az utóbbi években Amerikában éltem, de már szinte az egész Földet bejártam. Most pedig Angliába vezetett az utam, hogy megtudjam mi is zajlik a Patkányok Szövetsége és a Mystic hostelesek között. Egyelőre igyekszem semleges maradni, és megőrizni az inkognitómat, ugyanis nem követek el több olyan hibát mint amilyet elkövettem az Éj Világában. Hiszen soha többé „nem bukhatok el.”
"Félelem. A legtöbb dolgot azért pusztítjuk el, mert nem ismerjük, éppen ezért félünk tőle. Hatalomvágy. Bármi áron, de uralkodni akar mindenki, és a cél érdekében bármit készek vagyunk eltiporni, összezúzni. Gyűlölet. Bosszúéhesen, ártó szándékkal tönkretesszük azt, aki kiérdemelte utálatunkat, megvetésünket és haragunkat, hogy közben hány ártatlant használunk fel, arra már senki sem gondol. Képmutatás. A túlélés egyik legbiztosabb módja, ha sose azt mondjuk, amit gondolunk, és ügyesen leplezzük valódi énünket. Vérszomj. Sose tudjuk kielégíteni, bármennyire is szeretnénk... már ha szeretnénk.Nappal semmit sem lehet tenni, akkor tűrni kell. De amint leszáll az éj, minden megelevenedik, felfedi valódi szándékát és megmutatja rejtett énjét. Az éjszaka nyílt, tiszta és rettegő sóhajoktól terhes. A bársonyos fényű Hold alatt más törvényeket írnak, más szabályok szerint játszanak, és a valódi arcok ezer színben tündökölnek. Nevess, ha sírnál, suttogj, ha üvöltenél és élj, mert a halál nekünk nem hoz megváltást, csak kínt és szenvedést.Nem érted? Nem baj. Ebben a világban, az én világomban, a mi világunkban az ész mit sem ér. Csak az ösztöneidben bízhatsz, csak az ereidben lüktető vérre hallgathatsz, és ha nem azt látod, amit nézel, Ne ijedj meg. Még akkor se, ha a valóság jön veled szembe fekete csuklyába burkolózva, kaszával a kezében, pokoli dallammal a hangjában.
Ne aggódj, később úgyis minden rosszabb lesz."
A hozzászólást Chantal Rosberger összesen 6 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 05, 2009 5:12 pm-kor. | |
|
